2012 október 7-én a Spar Budapest Maratonon lefutottam életem első 42 km-es távját egyben. A célom a táv teljesítése volt, sikerült. Azon kívül jövőre is tervezem, hogy elindulok, természetesen már januárban jelentkezem, hogy meg legyen a kellő motiváció az egész évre.

Amikor elkezdtem futni, nem gondoltam, hogy képes leszek rá. Amikor az életem első tízezer méterét lefutottam, ott éreztem először, hogy tízezer méter után kezdődik az igazi élmény. Akkor tudtam, hogy lesz folytatás de a maraton gondolata még elég merésznek tűnt. Tudtam, hogy egyszer megcsinálom. Nagyon óvatosan kezdtem és élveztem az első 35 kilométert, majd a következő 5 kilométer nehéz volt, valami visszafogott. Úgy gondolom, hogy ez lehetett a maratoni fal, amiről eddig csak olvastam. Véleményem szerint tudatos készüléssel, megfelelő táplálkozással és frissítéssel ez megelőzhető és valóban meghatározó élménnyé tud válni a maratoni táv teljesítése. Nagyon sokat köszönhetek az 5 órás iramfutóknak, nagyon szép munkát végeztek. Végig igyekeztek összetartani a kialakult társaságot és segítették a futókat, akik nagy számban külföldiek voltak. Külön élmény volt, hogy az első maratonomat végig egy görög futóval futottam, francia és olasz kísérettel. Mint eddig mindig az első futások, ez is meghatározó lesz az életemben. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta. Bármikor, amikor nehéz pillanatok előtt fogok állni csak erre fogok gondolni, illetve egy pillantást vetek majd az emlékérmemre. Ha a maratont sikerült teljesítenem, hogy még élveztem is, mi az, ami ezek után nehézséget okozhat?