17. Kékes Csúcsfutás

2014 május 24-én már negyedszer vettem részt a 17. Kékes Csúcsfutáson (BSI), ami számomra mindig az egész év egyik kiemelkedő eseménye. A Mátra hangulata, a csúcs ismételt meghódítása, a hangulat mindig magával ragad és évről évre a futásom részévé válik. Nehéz erről beszélni és még nehezebb megérteni egy olyan embernek, aki még soha sem kóstolt bele, mert ezt át kell élni. A táv változatlanul 11.6 km, folyamatosan emelkedő szinten (671m). Az utolsó 2.5 km-en pedig egy hamisítatlan hegyi futásban lehet részünk. A hőmérséklet általában ilyenkor elég magas szokott lenni, tehát frissítővel érdemes érkezni. Többen összefogunk és egy közös autóval érkezünk, amit a rajtnál hagyunk, majd a bemelegítés, ismerkedés, rajtcsomag átvétele után lefutjuk a távot és visszafelé a gyalogúton jövünk az erdőn keresztül, ami önmagában is egy nagyszerű levezető program a futás után. Idén szerencsénk volt, mert az esőfelhők elkerülték a futás helyszínét. Természetesen a célban kapott érem bekerül a többi eddig kapot mellé és erőt, motivációt ad az év további eseményeihez. Úgy gondolom, hogy egy kis felkészüléssel és elszántsággal mindenki számára teljesíthető és elérhető a Csúcs! Ehhez kívánok minden eddigi és jövőbeli résztvevőnek örömteli futásokat.

Digg This
Reddit This
Stumble Now!
Buzz This
Vote on DZone
Share on Facebook
Bookmark this on Delicious
Kick It on DotNetKicks.com
Shout it
Share on LinkedIn
Bookmark this on Technorati
Post on Twitter


This entry was posted in Running. Bookmark the permalink. Both comments and trackbacks are currently closed.